ESKÜVŐI SOFŐRSZOLGÁLAT
VENDÉGEID HÁLÁSAK LESZNEK A LEHETŐSÉGÉRT
HÍVD A BÁCSI SOFŐRSZOLGÁLATOT!
SOFŐRSZOLGÁLAT ESKÜVŐRE
Bizonyára már Te is kezded átlátni, hogy egy esküvő megszervezése mennyi, de mennyi feladattal jár! Kiválasztani a helyszínt és az időpontot, megrendelni az ételeket és italokat, gondoskodni a zenéről, megtalálni a tökéletes ruhát és dekorációt… na de, ami szintén nem elhanyagolható, a vendégek biztonságos közlekedését is meg kell oldani. Mi ebben segíthetünk! Sofőrszolgálatunk biztonságban hazajuttatja vendégeidet, így
mindenki elengedheti magát a nagy napon.
Előre egyeztetett árak
Megbízható sofőrök
Biztonság
Komoly felelősségbiztosítás
MÁRIS EGY FELADATTAL KEVESEBB
„A gyerekek miatt korán el kell indulni!” „Ő már nem tud a volán mögé ülni, mert megivott egy pohár pálinkát.” „Úgy koccintanék én is pezsgővel!” „Majd menjünk taxival, holnap valahogy visszajövünk a kocsiért!” „Arról volt szó, hogy Te fogsz vezetni hazafelé!” – Ismerősek ezek a mondatok? A legtöbb esküvőn bizony elhangoznak, és mindig nagy gondot okoznak.
Az ülésrend megalkotása mellett a másik legnagyobb logisztikai problémát az okozza, hogy a
vendégek hogyan jutnak haza az esküvőről. A legtöbben könnyen megoldják az odajutást, de
felelősségteljesen már nem ülnek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak.
Foglald le előre a sofőrszolgálatunkat, és oldd meg ezt a problémát! A násznép hálás lesz!
Kérdezd meg vendégeidet az esküvő előtti létszámellenőrzésen, hogy szükségük van-e sofőrszolgálatra! Mivel minden esküvőn más igények, létszámok merülnek fel, ezért az árajánlatunkat is ezekhez szabjuk. Igyekszünk rugalmasan megoldani a felmerülő helyzeteket!
Számunkra a legfontosabb a vendégeid kényelme és biztonsága, főként egy ilyen emlékezetes napon. A vendégeid maguk is igénybe vehetik a szolgálatatást, az árakról ITT TÁJÉKOZÓDHATNAK.
Kérj árajánlatot tőlünk még ma, és kíméld meg magad a kellemetlenségektől életed legszebb napján!
Esküvőre keresel sofőrszolgálatot?
ÁRAJÁNLATUNK SZEMÉLYRE SZABOTT!
KÉRÜNK, EGYEZTESSETEK TELEFONON DISZPÉCSERÜNKKEL A LEGKEDVEZŐBB ÁRAKÉRT!
Fesztiválszezon alatt is közlekedj biztonságosan!
SOFŐRSZOLGÁLAT FESZTIVÁLOZÓKNAKHA KECSKEMÉT VAGY KÖRNYÉKE AZ ÚTICÉL VÉGE, AKKOR HÍVD A BÁCSI SOFŐRSZOLGÁLATOT! Maxold ki a bulit és juss haza a saját autóddal! SOFŐRSZOLGÁLAT FESZTIVÁLOZÓKNAK Nyár van, dübörög a fesztiválszezon, két év korlátozás után végre újra...
Nyitvatartási időn kívüli sofőrszolgálat
Az utóbbi időben többen kerestetek meg azzal, hogy nyitvatartási időn kívül szeretnétek igénybe venni sofőrszolgálatunkat. Nagyon örülünk a megnövekvő megkeresésnek és a számos érdeklődésnek. Előre leegyeztetett sofőrszolgálat nyitvatartási időn kívül...
Pünkösdi nyitvatartás
VÉGRE EGY HOSSZÚ HÉTVÉGE!Sofőrszolgálat pünkösdkorA hosszú hétvégén is számíthatsz ránk! Végre itt a jó idő! Kerti partiba vagy hivatalos? Egy jól megérdemelt bulizás van kilátásban?sofőrszolgálat a HOSSZÚ HÉTVÉGén Kemény volt a hét? Végre kikapcsolódást terveztek a...
Páratlan páros Nyereményjáték
MÁJUSI NYEREMÉNYJÁTÉKNYERJ UTALVÁNYT 10.000 FT ÉRTÉKBEN! Dupla esély! Akár Facebook, akár Instagram oldalunkon is esélyes lehetsz! Mutatjuk hogyan! Páros vagy páratlan? Csupán 2 dolgot kell tenned akár Facebookon akár Instagramon játszol: ✔ A nyereményjáték poszthoz...
Sofőrszolgálattal egy görbe este után
Közlekedj biztonságban!SOFŐRSZOLGÁLATTAL EGY GÖRBE ESTE UTÁNSaját autóval egy átbulizott éjszaka után? Sofőrszolgálattal ez lehetséges!ALKOHOL? FÁRADTSÁG? ,,Ön dönt, iszik vagy vezet!" Megannyi biztonságos közlekedésről szóló kampány üzenete ez. Alkoholos...
Húsvéti nyereményjáték
HÚSVÉTI NYEREMÉNYJÁTÉKNYERJ UTALVÁNYT 15.000 FT ÉRTÉKBEN! Dupla esély! Akár Facebook, akár Instagram oldalunkon is esélyes lehetsz! Mutatjuk hogyan! Hogyan? Csupán 2 dolgot kell tenned akár Facebookon akár Instagramon játszol: ✔ Like-old a nyereményjáték posztot! ✔...
Sofőrszolgálatunk Húsvéti nyitvatartása
ILYEN MÉG NEM VOLT KECSKEMÉTEN!Sofőrszolgálat HúsvétkorHúsvétkor is számíthatsz ránk! Tartod a locsolkodás évszázados hagyományát? Meglátogatod a családot, barátokat? Kerti partiba vagy hivatalos? húsvéthétfő A 17. század óta jegyzik a locsolkodás hagyományát...
Összefogás, segítség, meghatottság
Nehéz időkÖsszefogás, segítség, meghatottságEz a 3 szó jellemezte leginkább az elmúlt napunkat. Egy páratlan összefogásnak köszönhetően hihetetlen gyorsasággal gyűjtött össze ismerősünk rengeteg adományt, mely határhoz szállításában vállaltunk önként...
Kecskemét Kártya kedvezmény sofőrszolgálatunk áraiból
Nekedkedvezmény kecskemét kártyával rendelkezőknek Örömmel értesítünk Benneteket, hogy 10% kedvezményt biztosítunk Kecskemét Kártya tulajdonosoknak sofőrszolgálatunk áraiból. Teendő Nincs más teendőd, mint felmutatni sofőrünknek a Kecskemét Kártyád és máris 10%-kal...
Óriásplakát nyereményjáték
ÓRIÁSPLAKÁT NYEREMÉNYJÁTÉKMENNYIRE JÁRSZ, NYITOTT SZEMMEL? Láttad már a Bácsi Sofőrszolgálat plakátjait Kecskeméten? Igen? Akkor máris esélyes lehetsz a nyereményre. Hogyan? Csupán 2 dolgot kell tenned: ✔ Like-old a nyereményjáték posztot akár Facebook, akár Instagram...